KEZDŐLAP

SHARE - INTERNATIONAL

VILÁGTANÍTÓ

KÉZLENYOMAT - MAITREYA

A MESTER SZAVAI

AZ IDŐK JELEI

TRANSZMISSZIÓS MEDITÁCIÓ

A NAGY FELHÍVÁS

KÖNYVEK 

ELŐADÁSOK

LINKEK

MEGJELENÉS-MEGRENDELÉS


 

A Mester szavai

 

Az előrejelzett út

A Mestertől — Benjamin Creme által
2002. decemberi üzenet, aktualitása ma is érvényes.

"Egyre világosabban mutatkozik, hogy az emberiség kész – a nagy tervnek megfelelően, amely mindannyiunk lépéseit vezeti – egy nagy lépéssel előrébb haladni, és az utat követni, dacára a sokfajta feszültségnek és veszélynek, ami még fenn áll, sőt sokak szemében, egyre nagyobb is lesz.

Egy karmikus erő vezet mindent a tervezett irányba, és ez az erő egyre hatásosabb is lesz, és ez alól egyre kevésbé tudja majd magát bármi is kivonni. Tehát meg kell tanulnunk és értenünk a kozmosz erejét és célját, és annak sokfajta értékeit, hogy tudjunk fejlődni és kevesebbet szenvedni.

Hisz a kozmosz fénye ma már fényesebben ragyog, mint eddig valaha, és inspirálja az emberiséget az élet egyszerűségéhez, és a visszaérést a természetességhez. Így mihelyt megértjük ezeknek a szavaknak a mély jelentőségét, új módon tudjuk a teljességhez vezető utat is megérteni.

Hogy öreg utakon járjunk, ez az idő már elmúlt. Hisz a múlt gondolatai és tettei, oly sok szenvedést okoztak az emberiségnek, így ez az idő végre a végére ért. Egy új fény, a magasból sugárzó ragyogás, fogja a földet hamarosan elárasztani, és a múlt tévedéseit feloldani és megszüntetni. Már látni is lehet az új felismerések fényét, így a jövő már nincs is messze.

Az emberiség hosszú harca azokért a szabályokért, amely az ő jogos céljait védi, lassan a végére ér. A szükséges változások körvonalai már láthatók, és rövidesen valóra is válnak. Ettől kezdve a fejlődést mindenki – kivéve minket, akik titeket kísérünk – csodálni fogja. Már régóta dolgozunk ezért a célért is, és vártunk türelmesen a terv megvalósulására. Tudjuk, hogy az emberek, a reményeikkel a szívükben, már készek egy ismeretlen jövő felé fordulni, a múlt hibáit korrigálni, és egy új kezdettel az emelkedés hosszú útja felé fordulni. Mi ezt mind tudjuk, és bízunk is az emberiség készségében a változáshoz, ha arra szükség van.

És ez most egy ilyen idő. A körülmények a földön rohamosan romlanak. A szembenállások, ami századokon keresztül megnehezítette az emberek életét, még mindig és változatlanul ugyanazokat a problémákat okozzák, és a Föld is szenved az emberek végeláthatatlan rombolásai alatt. Sokan várnak már a jelre, amely vezetést és segítséget ígér.

Ám ezek a jelek már mindenhol láthatók, hisz a reményt a segítségre már régóta továbbítjuk.

De az emberek a félelmeik rabja, és nem veszik észre, ami a szemük előtt van. Az emberiség vakká vált, mert a félelemtől nem meri a szemét kinyitni. Ha majd Maitreya a nyilvánosság elé lép, és a problémák megoldására választ ad, látni fogjátok, hogy a vezetés, ami után annyira vágytatok, már régóta a közeletekben van. Felismeritek, hogy eljött az idő, a múlt romboló útjait végre magatok mögött hagyni, és hogy mindenki – ha tudattalanul is – a remény erejét magában hordozza. Azt az erőt, amivel a világot megújítani és egy biztos egyensúlyba hozni lehet, hogy az emberiség a fejlődés útjára visszatérhessen. "

A Mester a bölcsesség mesterei hierarchiájának egy idősebb tagja. Neve bizonyos okok miatt még nem hozható nyilvánosságra, csak annyi, hogy ezoterikus körökben valószínűleg jól ismert. Benjamin Creme állandó telepatikus kapcsolatban áll vele, és a Mester cikkeit diktálás útján kapja meg.

 

2016. január/február
2016. március
2016. április
2016. május
2016. június
A Share International nyomtatott vagy elektronikus formában megjelentetett,
valamint honlapján található tartalmainak újraközléséhez kifejezett írásbeli engedély szükséges.
Az erre vonatkozó kéréseket általában nem szoktuk visszautasítani.
Kérjük, forrásként tüntessék fel: © Share International

További információ: info@share-international.hu (+36) 20 / 511-3681

keywords: Krisztus, Jézus, Mester, Share International , Megosztás, Maitreya, Buddha, Messiás, Imam Mahdi, Kuthumi, Koot Hoomi, Morya, Blavatsky, Bailey, Benjamin Creme, Spiritualitás, Szeretet, Ezoterikus, Új korszak