KEZDŐLAP

SHARE - INTERNATIONAL

VILÁGTANÍTÓ

KÉZLENYOMAT - MAITREYA

A MESTER SZAVAI

AZ IDŐK JELEI

TRANSZMISSZIÓS MEDITÁCIÓ

A NAGY FELHÍVÁS

KÖNYVEK 

ELŐADÁSOK

LINKEK

MEGJELENÉS-MEGRENDELÉS


 

A Mester szavai

 

Értelmetlen játék

Kivonat a SHARE International magazin 2014. júniusi számából
A Mestertől — Benjamin Creme által
2014. május 3.


"Mindig, mikor az emberek egy határozott lépést tesznek a tisztességes együttélés felé, akadnak mások, akik ugyanolyan határozott lépést tesznek a konfrontáció irányába. Számtalan ember dolgozik, sőt adja életét a nagyobb szabadságért és igazságosságért, miközben más erők cinikus módon megpróbálják fogyatkozó hatalmukat megszilárdítani, veszélybe sodorva ezzel a békét. Mindeközben az emberiség nagy része félelemmel telve reszket, és figyeli, ahogy feléled az ősi gyűlölet, amit pedig úgy tűnt, már meghaladtak és legyőztek.

Józan ész

Mi, idősebb fivéreitek is gondosan figyelemmel kísérjük ezeket a veszélyes mesterkedéseket, mégsem félünk. Tudjuk, hogy a józan ész legalább egy ingatag békét érvényre juttat majd, melyben a nyereség és a veszteség többé-kevésbé egyensúlyban lesz egymással. Mostantól kezdve ez a forgatókönyv fog mindig megismétlődni ott, ahol a „nagyhatalmak“ megpróbálják fenntartani, vagy akár növelni hatalmukat, pedig tisztában vannak vele, hogy óvatosan kell eljárniuk ahhoz, hogy ne veszélyeztessék a status quót.

Béke és jólét

Meddig folytathatják még a nemzetek ezt az értelmetlen játékot? Az egyetlen ésszerű megoldás az, ha minden ember békéje és jóléte érdekében együtt dolgoznak. Csak így készíthetik fel népeiket a béke örömére, az igazságosság áldására és az osztozás boldogságára."

A Mester a bölcsesség mesterei hierarchiájának egy idősebb tagja. Neve bizonyos okok miatt még nem hozható nyilvánosságra, csak annyi, hogy ezoterikus körökben valószínűleg jól ismert. Benjamin Creme állandó telepatikus kapcsolatban áll vele, és a Mester cikkeit diktálás útján kapja meg.

 

2014. január/február
2014. március
2014. április
2014. május
2014. június
2014. július/augusztus
2014. szeptember
2014. október
2014. november
2014. december
A Share International nyomtatott vagy elektronikus formában megjelentetett,
valamint honlapján található tartalmainak újraközléséhez kifejezett írásbeli engedély szükséges.
Az erre vonatkozó kéréseket általában nem szoktuk visszautasítani.
Kérjük, forrásként tüntessék fel: © Share International

További információ: info@share-international.hu (+36) 20 / 511-3681

keywords: Krisztus, Jézus, Mester, Share International , Megosztás, Maitreya, Buddha, Messiás, Imam Mahdi, Kuthumi, Koot Hoomi, Morya, Blavatsky, Bailey, Benjamin Creme, Spiritualitás, Szeretet, Ezoterikus, Új korszak